Jelenlegi hely
New Trends projekt záróbeszámolójának elkészítése
A New European Trends in Senior Development című KIFE által 2019. novemberében elnyert Erasmus+ stratégiai partnerségi pályázat a KIFE koordinálásával 2019. december 1. és 2022. november 30. között valósult meg.
Ez idő alatt 4 tréninget sikerült megvalósítani a négy partnerországban, illetve egy nemzetközi workshop is megrendezésre került Budapesten. A projekt eredményeként elkészült módszertani kézikönyv népszerűsítésére rendezett szentesi zárókonferencia számos szakember érdeklődését felkeltette.
A sikeres lebonyolítás után a januári hónap a KIFE irodában a projekt záróbeszámolójának elkészítésével telt. Értékeltük a projektmegvalósítás folyamatát, az együttműködés sikereit és kihívásait egyaránt. A KIFE ügyvezető igazgatója részt vett a Korall Klub Pályázati beszámolók logikája című online képzésen annak érdekében, hogy a beszámoló minden szükséges információt a megfelelő módon tartalmazzon, ezáltal minél jobb szakértői elbírálásban részesüljön.